Betonember

Nem tudom, valóban Lenintől származik-e az idézet, én mindenesetre úgy hallottam, hogy ő találta azt mondani valahol, hogy ha Németországban forradalom van, és el kell foglalni a pályaudvart, akkor a forradalmárok előbb sorba állnak peronjegyért.

Ez akkor jutott eszembe, amikor Alex Gerschnerrel beszélgettem. Alex 35 éves, villogó szemű, szakállas fiatalember, foglalkozására nézve okleveles térképész, aki most munkanélküli és elsősorban környezetvédelemmel tölti az idejét. Nemrég bebetonozta magát a vasúti töltésbe, amikor a Robin Wood nevű szervezet elhatározta, hogy megállítja a gorlebeni atomtemetőbe tartó szerelvényt. A négy tüntető közül az utolsót 16 óra elteltével bányászták ki a betonból a rendőrök. Szembeszállni az államhatalommal - bizony nem kis veszély. Hogyan készültek föl?

Mindannyian nagyon vastagon öltöztünk föl, több réteg gyapjúruha volt rajtunk, alattunk polifoam matrac. Úgyhogy a hideggel egyáltalán nem volt gondunk. Ellentétben azzal, amit az újságok terjesztettek, egyikünk sem fázott, és más veszély sem fenyegetett minket.

A nagymamák örök tanácsa - sál, sapka, réteges öltözködés - tehát bevált, még akkor is, ha azon az éjszakán valóban mínuszok voltak. De egyéb veszély valóban nem fenyegette a tüntetőket?

A forgatókönyvünkben a másik lehetőség az volt, hogy a rendőrség erőszakot alkalmaz. Ez ellen úgy védekeztünk, hogy gondoskodtunk arról, hogy a sajtó és a tévé gyorsan a helyszínen legyen. Ahol ott volt a média, ott inkább ügyeltek arra, hogy ne készülhessenek csúnya képek, és ez nálunk is így történt.

Hideg ellen pulóver, rendőr ellen sajtó. A rendőrök a hideg éjszakában 16 óra hosszat küzdöttek légkalapáccsal és fúróval, a tüntetők közben ott feküdtek beszorult, zsibbadó karral, szinte mozdulatlanul. Milyen volt a légkör?

Bizonyos fokig laza volt a kapcsolatunk a rendőrökkel. Időnként voltak nézeteltéréseink, de végső soron tulajdonképpen jó viszonyban voltunk velük.

Nézeteltérések? Miről? - Például a munkavédelmi eszközökről - mondja Alex.

Egyszerűen ragaszkodtunk ahhoz, hogy hallásvédelmi intézkedéseket tegyenek, szóval hogy védve legyünk a zajtól.

Szóval, meleg ruháról gondoskodtak, fülvédőről meg nem, Nem tudták volna ezt is elintézni?

Meg tudtunk volna szervezni a ránk vigyázó személyek révén, de mivel a rendőrség nem először vésett ki embereket a betonból, mi elvártuk, hogy ha már a rendőrség ilyen költséges és technikailag bonyolult szállítmányt kísér, akkor legyenek ott a megfelelő szerszámok és segédeszközök. Ezért ezt követeltük is a rendőröktől. Többször kellett szólni, de végül kaptunk fülvédőt, sisakot, és később porvédő maszkot is, hiszen több óra hosszat feküdtünk ebben a beton-porban.

Hiába, a szabály az szabály. Ha betonmunkálatok közben német állampolgároknak órák hosszat port kellett volna belélegezniük, talán még meg is bírságolták volna azokat, akik felelősek ezért a munkavédelmi mulasztásért. A szabályokról jut eszembe, a négy tüntető egyike fiatalkorú volt, egy 16 éves diáklány. De nehogy bárki is azzal gyanúsítsa a német környezetvédőket, hogy Maria-t szülői engedély nélkül betonozták be:

Képviselni akarta a korosztályát az atomenergia elleni harcban. A szülei tudták, mire készül, és végül egyetértettek vele.

Pedig az effajta tüntetés nem veszélytelen. Igaz, a síneken a rendőrök és a tüntetők mellett ott gubbasztott a rendőrség több szanitéce és a rendőri konfliktusmenedzser is - mert nagyobb tüntetéseknél a német rendőrség külön szakembert küld a kedélyek lecsillapítására - de mégis: a rendőri önkény jeleként meséli Alex, hogy a Robin Wood által felkért orvosokat csak reggel, az akció végén engedte oda a rendőrség. Miért, szükségük lett volna orvosra?

Az orvosokat vész esetére szerveztük be, de a 16 óra alatt végig nem volt rájuk szükség.

Apropó, szükség. Hogyan bírták ki 16 óra hosszat?

Ezt nagyon gyakran megkérdezik. Minket is meglepett, hogy ez egyáltalán nem volt probléma. Csak egyikünkre jött rá, arra, aki utolsónak maradt, de viszonylag feltűnés nélkül el tudta intézni, odatartottak elé egy takarót.

Valljuk be, mindez nem kis dolog. A rendőrség lehetett volna kevésbé előzékeny is. De, mint Alex megerősíti, arra nem gondoltak, hogy például másfelé viszik a szállítmányt, őket meg napokig otthagyják a síneken, azt meg pláne nem gondolta senki, hogy a német rendőrség kitöri a tüntetők beszorult karját.

Tulajdonképpen nagyon barátságosan viselkedtek velünk. Tehát a rendőrség nem kísérelte meg, hogy erőszakkal húzzon ki minket a csövekből, pedig számítottunk erre is, hiszen nem láthatták, hogy oda vagyunk-e erősítve vagy csak kapaszkodunk.

A beszélgetésben elérkezik az a pont, amikor megkérdezem, vajon Alex elszánná-e magát hasonló akcióra olyan országban is, ahol nincs ilyen demokrácia, és ahol erőszakos az erőszakszervezet. Alex elismeri, hogy ő nem mártír típus, és ezt mondja:

Meg kell mondanom, hogy csodálom azokat az embereket, akik sokkal nehezebb és embertelenebb körülmények között harcolnak az alapvető jogokért. Természetesen olyan valakinek, aki nem azok között a körülmények között él, nehéz megbecsülnie, milyen messzire menne el.

Ami a németországi következményeket illeti, eddigi tapasztalatai alapján Alex nem számít komoly büntetésre. Nem először láncolta oda magát fontos helyekre, például plutóniumgyár kerítéséhez, a berlini tévétoronyhoz, de eddig minden eljárást beszüntettek ellene. Úgyhogy annak sincs akadálya, hogy beavassa a nyilvánosságot a vonatmegállítás technológiájába. A dolog úgy kezdődött, hogy megbízható társak jóval korábban beépítették a kellőképpen előkészített, csövekkel felszerelt betontömböt a sínek alá. A vonat érkezése előtt Alex és társai odafeküdtek, és bedugták a karjukat a lyukba. De nem igaz az, amit szenzációhajhász riporterek terjesztettek, hogy gyorsan kötő betonnal betonozták be magukat.

Bőr manzsetta volt a csuklónkon, arra acélsodrony volt erősítve, az acélsodronyt pedig lakattal rögzítettük a betonba ágyazott vascsövekben lévő acélrudakhoz. A lakatkulcs nem volt nálunk. Nem akartuk, hogy a lakatot túl korán ki lehessen nyitni.

A lakatok kulcsa azért valahol, biztos helyen megvolt.

Ha életveszélybe kerültünk volna, gondoskodni tudtunk volna arról, hogy idegen segítséggel kijussunk.

Idegen segítséggel. Ami azt is jelenti, hogy nem ők döntötték volna el, mikor távoznak, hanem a háttérben maradó szervezők. Vagyis valamennyire azért ki voltak szolgáltatva...

Igen, de nem a rendőrségnek, hanem független megfigyelőknek.

2001. április