A balliberális Wagner

Richard Wagner balra tolódott, a musical konzervatív műfaj, a volt kommunisták pedig népzenét hallgatnak és a családjukkal törődnek a társadalom megváltása helyett. Legalábbis a berlini hangversenyközönség tudományos elemzése ezekre a -- talán meglepő -- következtetésekre adott alkalmat. Az elemzést a berlini műegyetem kommunikációs és zenei intézete végezte, Hans Neuhoff vezetésével. "Mondd meg, mit hallgatsz, megmondom, ki vagy." Ennek a közhelynek az igazságát immár tudományos felmérés erősíti meg. Wagnertől a technóig, a német népi muzsikától a világzenéig a kutatók 6.500 koncertlátogató kikérdezése alapján vonták le következtetéseiket. Köztük azt, hogy Richard Wagnert rehabilitálhatjuk, a nagy zeneszerző jobboldali, konzervatív, uram bocsá' náci közelsége pusztán mítosz, ez a történelmileg terhelt kép ma már a múlté. A berlini Wagner-közönség legnagyobb részét a szociáldemokraták és a leginkább baloldali liberálisnak minősíthető Zöldek teszik ki -- történetesen a két mostani kormánypárt hívei. Hallgassák csak a kutatást vezető Hans Neuhoffot:

Neuhoff: Ha a berlini Deutsche Oper Wagner-közönségét megszavaztatnák, akkor szintén Gerhard Schrödernek hívnák a szövetségi kancellárt, és Schröder mögött erős, 20 százalék körüli Zöld párt állna. Ez valóban alaposan ellentmond annak a képnek, amely szerint a Wagner-közönség jobboldali konzervatív.

Hans Neuhoff szerint hasonló lehet a Wagner-rajongók összetétele más német nagyvárosokban is, Hamburgtól Münchenig. A kutató ennek a hátterét abban véli fölfedezni, hogy ez a 60-as 70-es évek oktatási reformjának hatása, amit egyébként az is mutat, hogy sok a tanár a közönségben. Wagnernek ma már pusztán a művészetét értékelik, és a közönség tiltakozna is minden politikai értelmezés ellen. Wagner kisajátítása a korábbi korszellem következménye volt, annál is inkább, mert a Wagner-operák cselekménye olyan általános érvényű, hogy bármely világnézet alapján ki lehetne sajátítani -- mondja a berlini kutató.

A Wagner-rajongóknak van még egy jellemző tulajdonságuk: többségükben kiválóan alkalmasak gazdasági vagy politikai vezetőnek. Emögött az a jelenség áll, amelyet a szociológia késleltetett kielégülésnek nevez. Ha bonyolult cselekvésekről, folyamatokról van szó, tudni kell várni az eredményre. Ezek a személyes tulajdonságok a menedzserek szabadidejében is megjelennek, megerősítődnek. Az Istenek alkonya első felvonása két óra hosszat tart, gondoljuk csak meg, milyen tulajdonságokat kíván, hogy ezt az időt fél négyzetméteren mozdulatlanul kuporogva töltsük el, mielőtt teret engedhetünk érzelmeinknek, nem úgy, mint egy rock-koncerten -- vagy éppen népi muzsika közben.

A németek, amint népzenét hallanak, egymásba karolnak és a zene ütemére ringatóznak. Ennek megfelelően nem egyedül mennek hangversenyre, hanem a családdal vagy a barátokkal, és a népzenei előadások közönsége egyébként sem egyedülálló. Csak 6-7 százalékuk, de az is csak azért, mert özvegy. Ehhez képest, akik Wagnertől az Istenek alkonyát hallgatják, azoknak 40 százaléka szingli, egyszemélyes háztartásban él, és 25-30 százalék az operába is egyedül jött. Vagyis: a két csoport alapértékei megfelelnek annak, ami a színpadról elhangzik. A népzene hallgatóinak szemében a fő értékek: a biztonság, a nyugalom. A családjukért mindent megtennének, de társadalmi aktivitásuk csekély, a környezetvédelmet nem tartják fontosnak, az autójukhoz ragaszkodnak. Kissé leegyszerűsítve: ezek bizony konzervatív, de legalábbis hagyományőrző értékek. Ehhez képest a népzenei koncertek közönségében a felmérők szép számmal találtak PDS-híveket, vagyis a volt állampárt utódszervezetének szimpatizánsait. Hát, most nem ők azok, akik holnapra megváltanák az egész világot. Magas arányuk a népzenei koncerteken annak is köszönhető, hogy egyébként is sokan vannak: a PDS Kelet-Berlinben az egyik legerősebb párt.

És hol vannak az igazi konzervatívok, a kereszténydemokraták? A musical-színházban. A musical-közönség egy jelentős részét a kutató, Hans Neuhoff így jellemzi:

Neuhoff: Ez az újonnan feltörekvő vállalkozó típusa, aki a musicalt a magas kultúra olyan formájának tartja, amely nem teszi túl nagy próbára a műveltségét.

De ettől tessék csak nyugodtan musicalt hallgatni, ez a fajta polgár csak a közönség egy részét teszi ki, még ha tekintélyes részről van is szó.

Ezekután kézenfekvő a kérdés: lehet, hogy a pártoknak új zenét kell keresniük a rendezvényeikhez, a választási kampányukhoz? A kutató nem zárkózik el attól, hogy az eredményeket így értékeljem, és hozzáteszi, hogy a Zöldeknek például nem is Wagner, hanem a világzene lenne a legalkalmasabb. A világzene közönségének több mint a fele baloldali liberális, hiszen ez a műfaj tükrözi a legjobban az eltérő kultúrák együttélését.

A Zöldektől függetlenül is: a berlini tudományos felmérés azt mutatja, hogy vannak zenerajongók, főleg a fiatalabbak körében, akiknél egy ember lelkében jól megférnek a legkülönbözőbb műfajok is, de elég sokan vannak olyanok is, akiknek a zenei ízlése egyetlen műfajra korlátozódik. A felmérés kimutatta azt, amit igazából magunktól is sejtettünk: a legelszigeteltebb műfaj a techno. Ezt minden más csoport elutasítja, még a látszólag közelebb álló rock-rajongók is. De Hans Neuhoff felidézi, hogy annak idején hasonló egyöntetű elutasítás övezte a fiatalok akkori proteszt-kulturájának bálványait, Elvis Presleyt vagy a Rolling Stonest. Ők ma már klasszikussá nemesedtek. Hogy ez történik-e majd a technóval is? Várjunk 50 évet és kiderül.

2000. november