A Nobel-díj utáni napon

Egy környékbeli könyvkereskedés máris jó üzletet csinált: a Kertész Imre délutáni sajtóértekezletére érkező újságírók szépen vásároltak a nagy halomban kirakott Kertész-kötetekből. Kertész németországi kiadói és ügynökei pedig azt a hírt hozták a frankfurti könyvvásárról, hogy a szakma osztatlan lelkesedéssel fogadta a Nobel-díjat - márpedig ez nem magától értetődő a hiú szerzők és pikírt újságírók körében. Amikor felidéztem, hogy ilyen kedvező fogadtatásban Németországban még a német Günter Grass Nobel-díjának sem volt része három évvel ezelőtt, és azt kérdeztem, mi lehet emögött, Kertész Imre csak ennyit válaszolt.

Nem próbálom meg kitalálni, hogy miért, hanem nagy örömmel elfogadom. Talán szeretnek, ez sincs kizárva.

A Nobel-díj nem zökkenti ki munkájából az írót, aki most német támogatással dolgozik új regényén.

Itt vagyok ösztöndíjas, igen jó és kedvező körülmények között. Nagyon szeretek itt lenni, és nem akarnám feladni az ösztöndíjamat, ameddig ez le nem jár, tehát jövő július 31-ig, ameddig az egyetemi év tart. Előtte nemigen megyek haza, legfeljebb karácsonyra talán.

De tisztáztunk még egy kérdést: vajon Kertész Imre most Budapesten vagy Berlinben él? Mert az író nemcsak a mostani, tíznapos ösztöndíja miatt van Berlinben, hanem egyébként is gyakran felbukkan, már lakást is bérelt.

Európában élünk most már, hála a jó Istennek, ott élhetek, ahol akarok. Nagyon szívesen élek Budapesten is, nagyon szívesen vagyok Berlinben is.

Később, a német sajtóértekezlet után, amikor magyar újságíróknak nyilatkozott a Nobel-díjas, a Klub Rádió kérdésére kiderült, hogy a költözködésnek, más háttere is van.

A zsidózás egyáltalában Magyarországon sajnos divattá vált, és az elmúlt négy évben ez még hangsúlyt is kapott és sajnos, mintegy tradícióvá vált. Ez az oka, hogy bizonyos értelemben Berlinbe költöztem, de nem lesz oka, hogy nem jövök haza, mert hazajövök. Budapesten élek és Berlinben élek, ma szabadon választhatjuk meg a lakhelyünket, és azt gondolom, hogy Magyarországon a közélet előbb-utóbb átveszi az európai konszenzust.

A Nobel-díj odaítélése utáni napokban Kertész Imrét megrohanta a berlini sajtó

A magyar újságírók kérdései természetesen Kertész Imre fő és egyetlen témája, Auschwitz körül forogtak. Hogyan élte túl az író a vészterhes 20. századot?

Hát, én azt íróként éltem túl, egészen egyszerűen úgy, hogy megtanultam az élményeimet, hogy úgy mondjam, a jégszekrénybe tenni, lehűteni és azután anyagként felhasználni ahhoz, hogy ábrázolni tudjam, megírni tudjam. Ez nem mindenkinek adatik meg, nem mindenki író, viszont mindenki ember és minden embernek van egzisztenciája, saját kapcsolata, önmagához, Istenhez, akármihez, amely őt vezeti, neveli és szabaddá teszi. Ha az ember szembenéz azzal, amit elkövetett, az igen-igen erős felszabadító hatással van az rá.

Egy német kolléganő érdeklődésére Kertész Imre azt mondta magáról, hogy mindig is író szeretett volna lenni, csak azt nem tudta, hogyan és miről írjon. Erre végül részben a történelem, részben az idő adott választ. Később nekünk ezt mondta erről:

Amikor engem Auschwitzba vittek, akkor nem arra szerződtünk, hogy Nobel-díjat fogok kapni, és amikor 1954-ben, tényleg a reménytelen idő kellős közepén elhatároztam, hogy író leszek, mégpedig olyan író, aki független lesz a szocialista irodalmi nagyüzemtől, akkor igazán nem gondolhattam arra, hogy Nobel-díjat fogok kapni. A Nobel-díj csodálatos dolog és nagyon nagy szerencse mindannyiunk számára, a nemzet számára ugyanúgy, mint az én számomra, de azért tegyük hozzá, hogy én a magam részéről ugyanazt írtam volna a Nobel-díj előtt, mint amit írtam, és a Nobel-díj után ugyanúgy fogok írni, mint ahogy ezt eredetileg megterveztem.

Kertész Imre magáról is úgy tartja, róla is azt mondják, hogy nem figyelmeztetően felemelt ujjal, nem moralizálva dolgozza föl a holokausztot, ahogyan pedig ezt sokan teszik. Hogyan lehet ennyire hűvösen szemlélni a borzalmakat, amelyeket maga is átélt?

Nem maradtam kívül, mert átéltem őket. Ez valóban úgy történhetett, ahogy az előbb mondtam, betettem ezeket az élményeket a jégszekrénybe, amíg meg nem fagytak és formálhatókká nem váltak, és azután elkezdtem őket megformálni, mintha tisztán, pusztán anyag lenne és nem tartozna hozzám, irodalmi anyagként fogtam fel.

Az alapjában optimista író egyelőre nem úgy látja, hogy az ő munkája és mások erőfeszítései nagy eredménnyel jártak volna.

Auschwitz óta a világon nem történt semmi olyasmi, ami rácáfolt volna Auschwitzra, tehát a nagy katarzis, a nagy európai katarzis még nem következett be. Szóval, Auschwitz nem változtatott igazán a világon.

De a helyzet nem reménytelen.

Nyugat-Európában és Németországban, mint ezt az utóbbi választások is megmutatták, tapasztalható, hogy tanultak a holokausztból, és például antiszemita populizmussal nem lehet szavazatokat szerezni, mint ahogy ezzel egy párt próbálkozott.

És végül: aki díjat kap, az illő szerénységgel nem csak magára szokott gondolni. Kertész Imre a tegnapi örömhír óta sohasem mulasztja el, hogy kiváló írótársaira is felhívja mindenkinek a figyelmét, és bízik abban, hogy a díj az egész magyar irodalomnak javára válik.

Hát, ez a díj azért az enyém, de én azt remélem, hogy ezen a díjon keresztül a kelet-európai irodalom, de főként a magyar irodalom a tűzfénybe kerül és sokkal többet foglalkoznak majd a magyar irodalommal.

2002. október 11.