Nyugatról keletre

Felmentő ítélet született a belnémet határon elkövetett egyik leghíresebb gyilkosság ügyében. Az eset 1976-ban történt, és az áldozat személye miatt maradt emlékezetes. Az áldozat egy NDK ellenzéki. 61-ben azért került börtönbe, mert már akkor azt festette föl valahová, amire aztán 89-ig kellett várni: "nyissátok ki a kaput". Pár évvel később az akkori szokások szerint a bonni kormány pénzzel hozta ki az NDK-börtönből. Michael Gartenschläger azonban Nyugaton sem nyugodott, pár méternyit visszaszökött keletre. A határsávból leszerelt és magával vitt egy olyan automata fegyvert, amelynek létezését az NDK tagadta. Olyan szerkezet volt ez, amely a földön állt, és a menekülők közeledtére magától repeszaknákat kezdett kilőni. Gartenschläger azokban a hónapokban vakmerően másodszor és harmadszor is visszament, és harmadszorra lelőtték. Ez 76 áprilisában történt. Gartenschläger akkor 32 éves volt. A Gartenschläger-ügy nemcsak azért vált világszerte ismertté, mert az automata fegyver leleplezése egy évvel a helsinki megállapodás aláírása után kínosan érintette az NDK-t, hanem azért is, mert Gartenschlägert tőrbe csalták. Valaki beárulta, és a három Stasi-katona elrejtőzve várta a határon, úgy, hogy előtte kikapcsolták a világítást. A lövéseket leadó határőröket gyilkossági kísérlet vádjával állították bíróság elé tavaly novemberben. Kiderült, hogy valószínűleg Gartenschläger lőtt először, a vád csak azt próbálta bizonyítani, hogy a határőrök még akkor is tüzeltek, amikor a határsértő már sebesülten a földön feküdt. Két és fél évtized elteltével azonban már nem volt elég bizonyíték a határőrök ellen.

2000. március


Ehhez kapcsolódik: következő cikk
vissza az étlaphoz