Német Demokratikus Királyság

A Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának üléstermét hatalmas békegalamb díszíti. A békegalamb és a hozzá tartozó búzakalászok előtt Hannes Swoboda ismerteti a szakértői bizottság állásfoglalását. Az állásfoglalás lényege, hogy a Köztársasági Palotát le kell bontani, de talán nem egészen, például az NDK parlamentjének üléstermét meg lehetne hagyni, valamint a királyi kastélyt újra föl kell építeni, de talán nem egészen, például a történelmi homlokzatok közül elég lenne három is.

Ha a magyar hallgató nem egészen érti, hol vagyunk és mikor, az nem csoda. A tipikusan német helyzet egészen német módra zavaros. Elmondom hát sorjában.

A helyszín, az eheti nagy sajtóértekezlet helyszíne valóban az NDK Államtanácsának ülésterme. Az Államtanács épületét az NDK bukása után nemcsak hogy változatlan formában megtartották, békegalambostul, vöröskatonástul, NDK-címerestül, hanem minduntalan politikai célokra használják: itt volt például a szövetségi kancellária hivatala, amíg a Bonnból való átköltözés után a vadonatúj berlini kancellária el nem készült. Schröder kancellár, ha nem liften ment le az első emeleti irodájából a földszintre, akkor minden nap elsiethetett a lépcsőház hatalmas szocreál üvegfestménye mellett, amely mind a mai napig a békés szocialista építőmunka eredményeit hirdeti, nem feledkezve meg ugyanakkor a forradalmi éberségről sem. Az egyik vöröskatona szuronya alatt látható például, amint a földre esik és összetörik a címerállat, a császári sas. Hát igen. A szocialista időkben a porosz militarizmus a nemkívánatos jelenségek közé tartozott, és ezzel el is érkeztünk témánkhoz. Az NDK első éveiben Berlinben, a történelmi belváros kellős közepén felrobbantották a Hohenzollern-ház évszázados kastélyát, amelyben 1918-ban lakott legutóbb porosz király és német császár, II. Vilmos személyében. A kastélyból egyetlen darabot őriztek meg: azt a portált, amelynek erkélyéről Karl Liebknecht 1918-ban kikiáltotta a köztársaságot. Ezt a portált szépen beépítették az NDK Államtanács épületébe, úgyhogy azóta is ott van elöl a barokk portál, hátul a szocreál üvegfestmény, utóbbi egyébként ugyancsak Liebknecht portréjával. Vagyis, az épület hasznosítása Liebknecht emlékétől kezdve Ulbrichton és Honeckeren át Schröderig önmagában is szépen mutatja, hogy a német történelem minden fordulat ellenére nem nélkülöz bizonyos folyamatosságot sem.

A kastély felrobbantását, ezt a politikai és ráadásul városépítészeti bűnt azóta sem bocsátják meg Ulbrichtéknak. De mit lehet tenni a kastély hűlt helyével? A kastély alapterületének nagyjából a felét a Köztársaság Palotája foglalja el. Ezt az épületet nyilván mindenki ismeri, aki csak egyszer is járt az NDK fővárosában. Parlamenttől tekepályáig, hangversenyteremtől postahivatalig volt benne minden, amire csak a főváros közepén szükség lehetett. De mostani formájában elég vigasztalan. Azbeszt-szennyezés miatt az egészet lecsupaszították, kibelezték. Idestova 12 éve, hogy az NDK parlament nem ülésezik benne, de az egyesült Németországnak 12 éve se pénze, se ötlete nem volt, mi legyen a beton és üveg kolosszus sorsa. A kastély újjáépítése azonban legkésőbb 1992-ben napirendre került, amikor a nyári hónapokban a kastély egy lelkes és tehetős híve - festett vászonból, ahogy a színházi díszletek készülnek - felállíttatta a kastély életnagyságú modelljét, és látszott, hogy a kastély pont passzol a kastély helyére. A modellt persze hamar lebontották, és a politikai és pénzügyi viták miatt Berlin történelmi közepe azóta olyan üres és ronda, hogy méltán vetekedhetne a pesti Erzsébet téri gödörrel.

A kastély helyén álló Köztársasági Palota épülete most 250 millió eurót ér, miután 50 millió eurót elköltöttek az azbeszt-mentesítésre. És mindezt pusztán azért, hogy évtizedes tehetetlenkedés után előbb-utóbb most mégis lebontsák. Vagy mégse. A szakértői bizottság lát történelmi értéket is az épületben, méghozzá - akár hiszik, akár nem - az NDK parlament, a Népi Kamara üléstermét. A Népi Kamara a világ egyik legunalmasabb parlamentje volt. Évente négyszer ült össze, néhány órára. A műemlékvédelem mégsem egyszerűen NDK-nosztalgia, hanem ellenkezőleg: azt díjaznák vele, hogy az utolsó NDK parlament elkezdte a demokráciát és előkészítette a német egyesítést. Ezt Hannes Swoboda, a szakértői bizottság bécsi elnöke is kifejtette:

Az volt a többségi vélemény, hogy nagyon komolyan meg kell fontolni, hogyan lehet megőrizni a Palota bizonyos részeit, főleg a Népi Kamara üléstermét.

NDK-nosztalgiából egyébként van elég. A kastély körüli vitának is volt egy szokásos keletnémet-nyugatnémet vonulata. A nyugatnémetek látni sem akarták a Köztársaság Palotáját, a keletnémetek pedig visszaemlékeztek a Köztársaság Palotájában eltöltött kellemes órákra: a sörözésre, a tekézésre, a koncertekre.

Úgyhogy, bármi történjék is az NDK-épülettel, a hagyomány részben folytatódik.

Természetesen az a véleményünk, hogy a Köztársasági Palota alapgondolatát, a "Nép Háza" hagyományt, ezt a nyitottságot az új épületnek is tükröznie kell.

A leendő kastély - vagy bármi más - fő látványossága a múzeum és a könyvtár lesz. Ha azonban valaki azt hinné, hogy az egyesített Németország fővárosának közepén a nemzeti nagyság lenne bemutatva, az téved. Oda kerülne például az állami múzeumok tengerentúli gyűjteménye, mert igen értékes, és mert most kissé szűkösen van elhelyezve a város szélén. Mellette helyet kapna a Humboldt-egyetem tudománytörténeti gyűjteménye és két nagy berlini könyvtár.

A párbeszéd fórumaként képzeljük el, különösen az Európán kívüli kultúrával és művészettel. Ez olyan valami, ami ebben a formában sem Európában, sem az egész világon nem létezik.

Ilyen lesz? A kastély homlokzatának számítógépes rekonstrukciója

Ebben meg is van az egyetértés, abban már alig, hogy a történelmi kastélyt kell-e újjáépíteni vagy a modern építészetnek érdemes teret engedni. A szakértők 8:7 arányban a mellett döntöttek, hogy a négy történelmi homlokzatból hármat építsenek újjá, de a nagy kisebbség ügye még nincs veszve: politikusok máris arról kezdtek beszélni, hogy a bizottság csak ajánlást adott. Hogy bármi is valóra váljék, ahhoz pénz kell, mégpedig sok pénz. A költségeket 670 millió euróra becsülik, és a pénz jelentős részét az államnak kell adnia, pedig még a szomszédos, és immár a világörökséghez tartozó Múzeum-sziget újjáépítésére sincs pénz. Úgyhogy az egyik vita lezárása után újabb viták várhatóak. Mintegy a politika és a független szakértők viszonyának örök ellentmondását illusztrálva, Berlin kormányzó polgármestere nem mulasztotta el megjegyezni, hogy ő nem a történelmi homlokzat, hanem a modern építészet híve, de persze ha a bizottságnak lenne igaza, akkor megváltoztatná a személyes véleményét. Az Államtanács épülete előtt mindenesetre már a sajtótájékoztató idején tüntetni kezdtek a történelmi kastély hívei, ugyanarra az estére pedig "Berlini engedetlenség" néven az ellentábor gyűlt össze. Ráadásul ez sem kevésbé történelmi csoport. A "Berlini engedetlenség" 1448-ban történt, amikor is a város lakóinak egy uralkodó-ellenes csoportja kinyitotta a Spree zsilipeit és elárasztotta a Hohenzollern-rezidencia építkezését. A módszerek azóta enyhültek, de nem enyhült a vita hevessége a királyi kastély hívei és ellenzői között.

2002. április